teltvilag

Mitől félsz? Nem maradsz egyedül!

Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret Oldal nyomtatása

A népi hiedelem szerint mindenkinek meg van a világban a párja, csak meg kell találnia. Az is igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, bár, hogy mennyire tartós a kapcsolat, az inkább az ellentétek mélységétől függ.

Az viszont mindenkit megdöbbentett, hogy egy anorexiás lány és egy több mint 200 kilogramm testsúllyal rendelkező férfi egymásba szeretett, és kimondta a boldogító igent.

A hír azért volt megdöbbentő, mert a lány alig nyomott 30 kilogrammot, és férfi testes méreteihez képest a lány alig volt észrevehető. De ők ketten – közös nyilatkozatuk alapján – boldogok, és remélik, hogy a gyógyulásra vágyó lányra jó hatással lesz a – ma már – férje szeretete és étvágya.

A két fiatal egy terápiás kezelésen találkoztak először, és az érdeklődés azonnal megnyilvánult kettejük között – ami azért is csoda, mert az anorexiások is és a kövér emberek is szégyellik testüket, így azt is nehezen viselik el, hogy hozzájuk érjen bárki.

De, persze, a szerelem nem ismer határokat: leküzdve a saját maguk felépített gátakat közeledtek egymáshoz, és eljutottak odáig, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak.

A tested kinézetével kapcsolatban – akármelyik oldalon is állj – mindig vannak ellenzői és szeretői. Aki azt mondja, hogy nem szereti a vékony lányokat, mert nincs mit fogni rajtuk, vagy olyanok mint a deszkák, azok a teltebb hölgyek ismeretségét keresik.

De sokszor, mint ahogy bárki mással is előfordulhat, a kezdeményezés a legnehezebb, hiszen a duci hölgyek valamiért nem akarják elfogadni azt, hogy bizony ők is kellenek a férfiaknak.

Kedves Hölgyeim! Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a szerelemnek nincsenek se határai, se előírt szabályai! Ha elfogadod magadat olyannak, amilyen vagy, ez látszik meg először a vonásaidon, ez pedig mindennél a legszebb a világon – a megfelelő önbizalmi háttérrel rendelkező pozitív életkedv.

Ne hagyd, hogy a szerelem elkerüljön, öltözz csinosan, ápold magad és ismerkedj. Ha az anorexiás lánynak és a kövér férfinak sikerült, miért gondolod, hogy neked nem sikerülhet megtalálni a párodat?

Szólj hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.