teltvilag

Párválasztás: ezért válassz inkább teltebb férfit!

A nők mindig a biztonságot keresik. A családban ezért általában a férfi az, aki a súlyosabb kérdésekben dönt; emiatt van az, hogy a nő inkább otthon marad, ha gyermeket szül, és vállalja azt, hogy eltartsa őt a férje. Akármennyire is kemény megfogalmazásnak tűnhet, de a nők így vannak kódolva.

Egy teltebb, testesebb férfi mellett a nők a biztonságot és a megnyugvást találják meg.

Egy olyan férfi mellett, akinek teste hasonlít egy görög istenéhez, általában pont a magatartása az, melynek hatására egy nő szép lassan eltávolodik tőle.

A legtöbb “adonisz” eléggé nárcisztikus, önhitt, lenéző, és legtöbbször egoista. A szemnek talán jól esik ránézni, de nem olyan partner lesz belőle, akivel egy nő az életét leélné.

Velük szemben egy telt férfi nyugodt, odafigyelő, aki képes arra, hogy kényeztesse feleségét, barátnőjét.

A testes férfiak képével együtt az olyan érzések is jellemzőek egy nő részéről a párkapcsolatban, melyek a erős, egészséges, sikeres, tipikusan családfenntartónak, minden követ megmozgatónak tartanak.

A nőknél nem feltétlenül a jóképűség szerepel az első helyen, amikor párt választanak maguknak.

Sokkal fontosabb az érett személyiség, a megfelelő anyagi háttér és az együttérzés.

Hiszen hogyan is lehetne elképzelni egy adoniszt a gyerekekkel építőkockázva, vagy egy borostás macsót, aki a strandon hintáztatja a kisgyermekét – hát elég nehéz lehet elképzelni az biztos.

Az evolúciós elmélet szerint egy párkapcsolatban mindig előkerül az utódlás kérdése: egy nő ösztönösen tudja, hogy melyik férfi felelhet meg a ki nem fejezett vágyainak – a férfiak maximum ezekre a jelzésekre válaszolnak.

A teltebbek – megfontoltságuknak köszönhetően – egy kicsit később reagálnak, mint vékonyabb társaik, de döntésük sokkal több időre szól, mint egy „csupa izom” esetében.

Szólj hozzá!