Laura

Idén a divat is a duciknak kedvez!

Jó hírekkel szolgálhatunk a molett hölgyek számára, a legfrissebb divathírek szerint ugyanis idén még a trendek is az ő malmukra hajtják a vizet, hiszen ősszel és télen is divatos lesz a bő kabát, ami esetükben általános viselet már évek óta, és most idén végre nem lógnak ki vele a sorból.

A 2014-es év kabátdivatja az előrejelzéseknek megfelelően kísértetiesen hasonlít a tavalyi évben tapasztaltakhoz. Míg ugyanis a korábbi években kizárólag a bőrkabátok, a mű- vagy a valódi szőrmekabátok és a derékban karcsú szövetkabátok számítottak trendinek, addig immáron második éve ez megváltozott.

A szűkített modelleket ugyanis a bő és túlméretezett fazonok vették át, amelyek divatossá váltak, ezáltal 2014-ben a molett nőknek sem kell azon aggódniuk, hogy nem tudnak majd maguknak új és divatos kabátot venni.

A szezon nagy kedvencének tekinthető nagyméretű kabát azonban nem csak azért jó, mert a molett nők számára is ideális, hanem azért, mert kiválóan alá lehet öltözni, ami az elmúlt évek alul-öltözöttségi lázát követően pozitív hatással lesz majd a fiatalok egészségügyi helyzetére is.

Az új ducitrendnek egyébiránt neve is van: oversize. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek egy mérettel nagyobb kabátot kell vásárolnia saját méreténél, hiszen mindenki a saját testalkatának megfelelőhöz juthat hozzá, mindössze egy trükkös kialakításnak köszönhetően ezek legalább egy számmal nagyobbnak néznek ki valódi méretüknél.

Az ilyen oversize kabátok ugyanis olyan szabásúak, amelyek a zakófazon és a pelerin ötvözéséből jöttek létre, és a keresztezésből egy különleges ötvözetstílus jött létre.

Főként a duciknak egyébiránt ajánlottak a sötétebb darabok, amelyek nem csak feldobják és elegánssá teszik megjelenésünket, hanem ezen felül még vékonyítanak is.

Szólj hozzá!