teltvilag

Elhíztam, fogyóztam, elhíztam… na, és?

Két fontos dolog volt az életemben: a családom és a kaja. A kettő bizonyos szempontból összetartozik, mert ha nem lenne fontos az étel, akkor talán nem is tudnám ellátni a családomat.

Amikor a gyerekek kicsik voltak, mindig megkóstoltam az ételüket, amikor nagyobbak lettek mindig megettem a maradékukat – mert a pazarlás bűn volt nálunk, ételt kidobni szentségtörés.

Sokáig, talán túl sokáig a gyereknevelés tette ki az életemet, a sok elfoglaltság, a sok evés mind megtette a hatását – harminc éves koromra közel száz kiló lettem. Meg is lett a következménye, hogy a férjem más után nézett. Mikor kiderült számomra, hogy egy „csontkollekcióval” bújt össze, összedőlt bennem a világ.

Elkezdtem fogyókúrázni. Leadtam 30 kilót, de férjemet nem tudtam visszaszerezni. Újra visszaszedtem a kilókat, mert a gyerekeket nem hagyhattam, ráadásul a bánatomat is evésbe fojtottam. Olyan süteményeket is elkészítettem, amelyeket eddig nem sikerült megalkotnom. Egyre – másra főztem, sütöttem. Vittem a munkahelyemre is a finomságokat, evett mindenki a környezetemben.

Én pedig boldog lettem ettől!

A következő fogyókúrás időszakom akkor következett be, amikor a lányom kezdett el piszkálni a súlyom miatt. Egy héten leadtam öt kilót, a következő héten visszaszedtem hármat. Az eredmény elkeserítettem, és közöltem a gyerekemmel, hogy én ilyen maradok. Kövér, ha úgy tetszik, de én már nem keserítem az életemet még azzal is, hogy fogyókúrázzak, ne ehessem meg azt, amit szeretek, vagy annyit, amennyit szeretnék.

A mérleg szerint jelentős többlet van rajtam, de mióta megbékéltem magammal, a világgal, azóta jól érzem magamat a bőrömben. Halkan jegyzem meg, hogy a talán még egy férfi is megjelenhet az életemben, mert mostanában egyre többször veszem észre, hogy az egyik szállító a cégnél folyton néz. Ki tudja, mit hoz a jövő?

Szólj hozzá!