teltvilag

Egy “vékony” lány véleménye

Kedves “ducik”!

Internetes jobbra-balra kattintgatás során találtam rá erre az oldalra, és nagyon érdekes dolgokat olvastam, annyira, hogy úgy éreztem muszáj hozzászólnom.

 Először is szeretném leírni, hogy melyik szót mire is szoktam használni, elkerülve a későbbi esetleges félreértéseket. Nálam a “vékony” szó, amit a teltebbek előszeretettel alkalmaznak mindazokra, akik náluk kevésbé teltek (igen, hallottam már olyat, hogy egy kifejezetten duci valakire is azt mondta más, hogy ‘vékony’, csak azért, mert ő még kövérebb volt), szóval én a vékony kifejezést azokra szoktam használni, akik tényleg azok, már túlságosan is, akiknek érdemes lenne hízniuk. Én nem ilyen vagyok.

A duci szót én annyira nem szeretem, nem tudom miért, inkább a telt, vagy a teltkarcsú szót szeretem használni erre – ezek nálam azok, akiknek magasabb esetleg a testsúlyuk, mint az átlagnak, de ez még közel sem zavaró. Sőt! Remekül is áll nekik, azért, mert látszik, hogy igen, ilyen a genetikájuk, igen, formásak, “van rajtuk mit fogni”, ahogy több fiú is meg szokta fogalmazni.
És vannak a kövérek. (elnézést, aki számára bántó a kifejezés) Én azokat tartom ilyennek, akik tényleg nagy súlyfelesleggel rendelkeznek, ami már egyértelműen egészségtelen, és amelyet egészséges életmód mellett biztosan nem lehet elérni.

A legnagyobb probléma, amit nálam teltebb ismerőseimnél – vagy akár itt ezen az oldalon – tapasztalok, hogy ez az utóbbi két kategória gyakran összekeveri magát a másikkal! és ez szerintem szörnyű…

Én speciel – hogy mégis beszéljek magamról – 170 centi vagyok, és 60 kiló (kb). Nem vagyok egy csontkollekció, de nem is vagyok duci sem, mióta aktívan sportolok kifejezetten elégedett vagyok az alakommal. Viszont kifejezetten hajlamos vagyok a hízásra, ha többször kihagyom az edzéseimet, vagy karácsonytájt jobban nekiállok nasizni, gyorsan jönnek fel a kilók – azaz jönnének: mert hogy aztán újra elmegyek edzeni, és az ünnepek sem tartanak örökké, én pedig nem vagyok csokifüggő. Így aztán soha nem is voltam ennél sokkal több (a rekord 64 volt), de ez sosem igényelt véres diétákat, csak kisebb odafigyelést, és mozogni is csak annyit mozgok, amennyit élvezek.

Viszont vannak olyan (Gyönyörű!) teltkarcsú barátnőim, akik rögtön halálos diétákat csinálnak végig, csak azért, mert kicsit többet mutat a mérleg. És ezt nekem is rossz nézni.

 

Olvastam itt, hogy van aki egy hétig csak banánt eszik, és láttam is hasonlót, mégse megy egy bizonyos X kiló alá: az ilyeneknek üzenem: NE IS!

Amennyire rajtam hülyén állna 10 kiló plusz, rajtuk pont annyira nézne ki hülyén a 10 kiló mínusz. Ahogy nekem hülyén állna a vörös haj, ahogy van akin nem áll jól a magassarkú – ahogy nem vagyunk egyformák, és mindenki máshogyan szép.

Viszont ott van a szomorú másik véglet – a kövérek, akiket nem tudok, de már nem is akarok sajnálni. Van az a bizonyos túlsúly, amit nem lefogyni nehéz, hanem fenntartani!

Olvastam itt olyat is, aki abban a végső fogyókúrában állapodott meg magával, hogy ok, hogy lecsúszik még néhány hamburger, vagy egyéb egészségtelen kaja, de már mondjuk csak kétnaponta egy, nem napi három… – nekem elkerekedett a szemem: kétnaponta? Én havonta egyszer ha eszek ilyesmit, és nem azért mert megvonom magamtól.

Korábban egyszerűen csak értetlen voltam, de most már egyre inkább szomorú. Ahogy nem hagyjuk nyitva a csapot vagy a hűtőajtót, úgy szerintem evidens, hogy az ételt sem pazaroljuk. Ne egyen senki (vagy legalább ne sokkal) többet, mint amennyire szüksége van… (aki nem egészen érti, hogy mit is akarok ezzel mondani, annak mindenképpen ajánlom megnézésre: http://www.youtube.com/watch?v=LtO_lRzpbmE )

Szóval összességébe véve a végkövetkeztetésem valami olyasmi: találd meg azt a súlyt, amit a te genetikád előír – ami sok mindentől függően lehet éppen 45, 55, 65, 75, vagy akárhány kiló, ami jól áll, amiben jól érzed magad, ahol mozogsz, egészségesen étkezel, és aztán azt tartsd meg, és élj vele boldogan. Ha ez több, akkor több, ha kevesebb, akkor meg kevesebb.

És ne koplaljon senki azért mert a vékonyabb jobban tetszene, ha egyszer ilyennek teremtetett (én meg szeretnék alacsonyabb lenni, aztán mégse sikerül) – szeressük magunkat úgy ahogy vagyunk. De ne is csússzon senki e fölé a súly fölé különböző ürügyekkel és kifogásokkal, ha nincsen valódi oka.

telt és vékony

 

Mert ez utóbbi éppen olyan lelki defekt, talán még nagyobb is, mint a magunk kritikus szemmel való nézése – hiszen mutassatok nekem csak egy olyan embert a földön, akit ne zavarna valami nagyon a saját megjelenésén, függetlenül attól, hogy a súlya az, vagy valami más.

A másik, amit a cím miatt még mindenképpen meg kell jegyezzek – egészen más jellegű téma, mint az eddigiek, hogy bizony nekünk “vékonyaknak” se könnyű. Sőt néha úgy érzem nehezebb is talán.

Mondok egy példát: ismertem egy lányt, aki egy tipikus teltkarcsú szépség volt. Én mindig is irigy voltam rá: bár nekem ilyen gyönyörű hajam lehetne, bár ilyen szép szemem lehetne, bár én is csak feleolyan szép lennék mint ő.

Na de ott volt a csapda: ő pedig rám volt irigy: hogy bár vékonyabb lehetne, ahogy én. És ezt többször hangoztatta is, úgy, hogy egy idő után már szinte lelkiismeret furdalásom volt, és éreztem ahogy már egyre kellemetlenebbül érzem magam, ahogy valaki, akit magamnál annyival szebbnek tartok, állandóan “lecsúnyázza” magát…(akkor vajon mennyire csúnya lehetek én?…) és nekem kell őt vigasztalni, míg ha én is kifakadtam néha, akkor többnyire csak annyit kaptam válaszul, hogy “de te nem is vagy kövér” – igen. és? Az csak 1 tulajdonság a sok közül – még akkor is, ha csak a külső tulajdonságokat nézzük.

Ti ne értékeljétek túl, kérlek!

Szólj hozzá!