teltvilag

Ducinak nevezték, ma ő az internet egyik sztárja

Noha nagyon sokan sértésnek veszik, ha valakit a súlya miatt csúfolnak, azonban a történelem számtalanszor bebizonyította már, hogy az ilyen események gyakran ösztönzőek is lehetnek, ebből kifolyólag sokan azt követően kezdenek el küzdeni céljaikért, vagy azért, hogy megmutathassák magukat a világnak, miután pofont kaptak az élettől.

Ezt az utat járta végig Michelle Thomas is, aki harminchoz közel elhatározta, hogy az interneten szeretne párt találni magának.

A Daily Post beszámolói szerint a lány teltkarcsú alakja miatt nem sok érdeklődőt kapott, de nem is ez bántotta igazán, sokkal inkább az a randi partnere, aki kerek-perec megmondta neki, hogy bár az arca és a személyisége nagyon tetszik neki, mi több, szinte ő álmai nője, de az alakja miatt mégsem nyerő, mert ő soványabb nőt szeretne magának.

A wales-i nőt olyan rosszul érintette a történet, hogy elhatározta: saját blogjában mindenkivel megosztja a levelet, valamint az ő egyáltalán nem visszafogott véleményét, amivel Michelle olyan nagy népszerűségre tett szert, hogy ma már az internet egyik sztárja lett.

Michelle Thomas

Csak ezt az egy bejegyzését ugyanis 180 ezren olvasták, de több tízezer követőt és olvasót tudhat maga mögött többi írása is, amelyekben a duci emberek elfogadásáért küzd. Blogja a téma egyik legnépszerűbbje lett, ami mellett rengeteg randevúra is elhívták.

Michelle tehát egy megalázott duci nő volt, azonban őszinteségének, nyíltságának és határozottságának köszönhetően ma már a világháló egyik sztárja, aki a történtek ellenére úgy döntött, hogy most mégsem keres magának párt, pláne nem online formában, inkább szeretné kihasználni azt a sikert és népszerűséget, amit most megkapott a világtól.

Úgy érzi ugyanis, hogy az emberek egyfajta nagykövetnek tették meg őt, aki képes lesz arra, hogy százezrek szemét nyithassa fel azzal kapcsolatban, hogy duciként is elfogadják magukat.

Thomas egyébiránt főként az említett blogbejegyzésnek köszönhetően több televíziós műsorba kapott már meghívást, rengeteg országos lapban szerepelt, sőt mi több, egy kiadó könyvírásra is felkérte. A nő most mozgalmat is indított – #healthhappyhot hashtaggel bárki megtalálhatja a közösségi oldalakon –, amelynek a célja nem más, minthogy elhitesse az emberekkel, hogy mindenkinek jól kell éreznie magát a saját bőrében.

Szólj hozzá!