teltvilag

A család nyomása

Sziasztok Zsuzsi vagyok, 18 éves és duci. Világ életemben ez voltam, kicsinek, iskolásnak és még most is a középiskola végére is. Szeretném megosztani bánatom annak reményében hogy valaki megért.

Mint írtam egész életemben duci voltam. Bár a családom inkább a kövér, dagadt,disznó, tehén, víziló undorítóan szétfolyt jelzőt használja rám. Csak tíz kilóval vagyok több mint kellene, mégis úgy állítják be a helyzetet mindig mintha egy daruval kéne engem megemelni, főleg anyám.

Anyám egy érdekes eset sosem volt jó a kapcsolatunk igazán főleg a kövérségem témája miatt. Folyton felemelgeti azt az időszakát az életének mikor kamasz volt, és hogy ő 40 kiló volt vasággyal együtt, és hogy akkor ő mennyire boldog volt. Ma már bőven több kiló, mint régen, de mindig felemlegeti, főleg a boldogságra megy rá.

Mert valamilyen furcsa összefüggésből azt gondolja, hogy aki vékony: sikeresebb, boldogabb, kevesebb problémája van, és hogy akkor mindennel előrébb jut az életben, és akkor még a férfiak is szeretni fogják. Ezért már évek óta próbál lefogyni kisebb nagyobb sikerekkel, kisebb nagyobb pénzösszegekért, kisebb nagyobb gyógyszer bevétellel.

Fogyott is, és nem lett boldogabb, semminyivel. Sőt!

És itt jövök én, és merészelek kövér lenni a közelében. Minden vita, ami teljesen másról szól (például miért nem vittem le a szemetet), kilyukad ahhoz hogy én egy kövér lusta ember vagyok aki semmire az ég világon nem jó, és hogy engem a barátom is elfog hagyni mert kövér vagyok.

Itt jön képbe a kedvenc fegyvere: a barátom. Már több mint féle éve vagyok együtt vele és tényleg szeretjük egymást, még ha ő egy kis cingár, kimondottan jó pasi. Az pedig hogy ő egy jó képű fiatal ember és hogy egy undorító torz szülött mint én tökéletesen nem illik össze anyámban, egyszerűen nem érti meg hogy ha valaki kövér akkor az nem azt jelenti hogy szerethetetlen.

csalad_nyomasa_01

Mindig azzal próbál hatni (hiába, ha nem a fogyás, akkor ezzel sem fog menni, csak jól bele gázol vele az ember lelkébe), hogy ha lefogynék, akkor jobban szeretne a barátom, ha vékonyabb lennék, akkor meg tudnám tartani és stb. Az már csak a ráadás hogy karácsonyra tőle fogyasztó krémet kaptam, meg mikor egyszer leakartam vágatni a fenékig érő hajamat, kijelentette hogy ne csináljam. Oka? Egyszerű: okos vagyok, és a hajam szép, akkor ne hogy levágassam a hajam mert az eszem nem fog engem valamennyire széppé tenni.

Na, itt jön az, amit anyámnak mond és kinevet azzal a felszólalással, hogy ilyen nincs: a barátom véleménye szerint én pont jó vagyok úgy ahogy vagyok. Az meg pláne hogy hozzá szokta tenni, hogy ha tíz kilóval lennék kevesebb, akkor lehet, hogy nem tetszenék neki mert ő a husis lányokat szereti.

Anyámon kívül ott az édesapám, akivel eddig jó volt a viszonyom, de anyám hatására rohamosan romlani kezd. Mivel apám egy gyenge akaratú ember és anyám addig bosszantotta gyakorolt rá hatást, míg már ő is belekezdett a „lefogyasztásba”, amivel eddig nem vesztettem egy dekát se, de az önbecsülésemből és az életkedvemből már minimum egy mázsányit.

Apám nem csinálja olyan vehemenciával, mint anyám ő inkább a kissé alattomosabb hátulról közelítős módot használja. Ha letölt nekem egy filmet akkor az véletlenül pont arról szól hogy hogyan kéne lefogyni, cikkeket küld interneten, ha találkozok vele akkor kijelenti hogy ne egyek sokat, nem akar engem ágyban fekve látni (nagyon nagy érzéke van ahhoz hogy olyankor jöjjön be a szobámba amikor pont befekszem). És ehhez hasonló nyalánkságokat vett be.

Itt ezek után lehetne jönni hogy féltenek, hogy az egészségemre gondolnak. Lehetne mondani, de hülyeség lenne. Nem vagyok beteg, nem magas a koleszterinem, pont jó a vércukrom, mozgok is, még szerintük nem is.
Másnak is van ilyen gondja vagy csak nekem?

Szólj hozzá!